Fruzsi felfedez: Tabajd és Alcsút

Készült: 2012.07.05.
 
Legutóbbi kirándulásunk alkalmával a tabajdi Mezítlábas Parkba látogattunk, majd amikor leszállt az est, az Alcsúti Arborétumban tettünk egy kellemes kis sétát a szentjánosbogarak között...
 

A tabajdi Mezítlábas Park

Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon milyen lehet egy olyan park, amin mezítláb kell végigmenni. Nem gondoltam, hogy nagy kihívás lesz, hiszen én gyakran járkálok mezítláb itthon, sőt, még néha még az utcán is...

Tabajd mindössze 45 km-re fekszik Budapesttől, így gyorsan odaértünk. Miután alaposan befújtuk magunkat szúnyogriasztóval, nekivágtunk a kalandnak. Ahogy közelebbről megnéztem a parkot, rögtön tudtam, hogy ez tetszeni fog nekem, nagyon is! Gyönyörű környezetben, 21 féle „pályán” kellett végigmennünk — mindegyik más-más érzés volt, mindegyik egy új fajta kihívás a talpunknak. Volt ott minden: bazalt, tőzeg, apró kavicsok, kukoricacsutka, toboz, homok és még sok más különleges felület.

Érdekes volt tapasztalni, milyen tulajdonságokkal bírnak a különböző anyagok, kőzetek, termések.


Mint már említettem, azt gondoltam, hogy könnyedén veszem majd az akadályokat, de – bevallom - bizony volt olyan pálya, amelyiknél csaltam, amikor senki sem nézett oda :)

Bár a talpunk megsínylette egy kicsit, minden egyes percét élveztük: nevettünk, jajgattunk, de volt olyan pálya, amelyikre többször is visszamentünk. A park végéhez érve egy óriási játszótér várt bennünket, jutalomként.

A jól megérdemelt talpmosás sem maradhatott el, kocsiba szállás előtt alaposan megmosakodtunk, hiszen várt bennünket Alcsút és a szentjánosbogarak...

Szentjánosbogár-esték az Alcsúti Arborétumban

Újabb réteg szúnyogriasztó (kiegészítve egy kis kullancs elleni sprével), és irány az arborétum! Már a bejárathoz közeledve láttuk, hogy sokan várakoznak. Hallottam, hogy nagyon népszerű esemény ez, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Persze mivel ez a jelenség évente mindössze két hétig látható, teljesen érthető a sok ember...

Rövid várakozás és mindenféle tájékoztatás után elindultunk az óriási arborétumba, hogy meglessük, hogyan is táncolnak a fák között, sötétben, az apró, világító szentjánosbogarak.

Néhány perc múlva, mikor a szürkület már sötétbe váltott, megláttuk az első fénylőn táncoló kicsiny pontokat a fák között. Ahogy a növényzet sűrűsödött, úgy nőtt a bogarak száma, és násztáncuk is egyre intenzívebb lett. Egészen közel repültek hozzánk, volt olyan kisgyerek, akinek a tenyerébe szállt, egy másiknak meg a vállára. Láthatóan nagyon tetszett nekik.

Lefotózni sajnos nem sikerült, de ez az interneten talált kép valamennyire visszaadja az élményt, amiben részünk volt:

Gyönyörű volt az egész, leírhatatlan élmény. Bár a parkban teljes sötétség volt (és köztudott, hogy én félek a sötétben -:), mégis olyan biztonságot és nyugalmat éreztem, ami még most is megmagyarázhatatlan számomra. Olyan volt, akár egy mese, mintha a fák között milliónyi apró tündér kergetőzött volna... A séta csak egy órán át tartott, de én egész éjjel elnézegettem volna őket! Megnyugtató, szokatlan, érdekes, csodálatos... talán ezekkel a jelzőkkel tudnám a legjobban jellemezni! Ilyen dolgokat érdemes látni! Jövőre újra elmegyek, ezt bizton állíthatom!